https://d.delklima.hu

Blog

A klíma három évtized alatt egy, az átlagember számára szinte elérhetetlen termékből hétköznapi megoldássá vált, hiszen 1991-ben egy split klíma készülékára mintegy 200 000 forint körül mozogott, ma pedig szinte ugyanennyi: egy belépő szintű Daikin split klíma 243 800 forintba kerül – derül ki a Daikin elemzéséből. Az átlagfizetés viszont az akkori kevesebb mint 18 000 forintról mára több mint 411 000 forintra nőtt. A rendszerváltáskor tehát közel 12 hónapig kellett dolgozni egy klímáért, ma már két és félheti keresetből megvásárolható egy készülék.
A klímatechnológiai cég a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy a split klímák felépítése jellemzően nem változott: kültéri és beltéri egységekből állt akkor is és ma is egy split klíma. Jelentős változás viszont egyrészt az inverteres technológia megjelenése, ami lehetővé tette, hogy a kültéri kompresszor bekapcsolás után ne csak maximális fordulaton dolgozzon, hanem igazodva a beltér hőmérsékletéhez és a szükséges hűtési teljesítményhez, sokkal kisebb fordulaton, lényegesen alacsonyabb energiafelhasználás mellett működjön.

EGY MAI INVERTERES KLÍMA KÖRÜLBELÜL HARMADANNYI VILLAMOSENERGIÁT FOGYASZT, MINT 30 ÉVVEL EZELŐTTI TÁRSA, AMI CSAK KI-BE KAPCSOLÁSRA MŰKÖDÖTT.

A másik jelentős előrelépés, hogy az inverteres klímákkal fűteni is lehet, így számos elavult fűtőberendezés váltható ki egy környezetbarát és komfortos hűtő-fűtő klímával.

A LEGNAGYOBB VÁLTOZÁSON, FEJLŐDÉSEN NEM IS A KÉSZÜLÉKEK, HANEM A BENNÜK ALKALMAZOTT HŰTŐKÖZEG MENT ÁT.

1991-ben a klímákban alkalmazott leggyakoribb hűtőközeg az R22 volt, melyet erős környezetkárosító hatása miatt 2009. január 1-től Európában végleg betiltottak. Az R22 egyrészt károsítja az ózont, másrészt magas, 1800-as GWP értékkel rendelkezett. Ez utóbbi mérőszám megmutatja, hogy a vizsgált anyaggal mekkora mennyiségű CO2–dal ekvivalens az üvegház erősítő hatása, 100 éves viszonylatban, tehát 1 kg R22 a környezetbe jutva 1800 kg CO2-vel egyenértékű hatást fejt ki.

Napjainkban már a 675 GWP értékű R32 hűtőközeget használják helyette, aminek 68%-kal alacsonyabb a GWP értéke és kevesebb is kell belőle a klímákhoz: akár 30%-kal csökkenhet a gépekben a hűtőközeg-töltet mennyisége is.

A magyar lakossági klímapiacon több mint 10%, az ipari folyadékhűtőknél 20%, míg a változó hűtőközegáramú hűtő-fűtő berendezéseknél közel 30%-os piaci részesedéssel rendelkező Daikin Hungary Kft. szerint a jövő egyértelműen a hűtőközegek további fejlődését hozza majd magával, ami környezetvédelmi és hatékonysági szempontból is meghatározó. Ezenkívül egyre inkább előtérbe kerülnek az „okos” funkciók. A jelenlegi trend a „remote controlling & monitoring”, azaz távoli vezérlés és ellenőrzés, illetve akár hibajavítás, amely már most is működik egyes típusoknál, valamint ezeknek a lakossági hűtő-fűtő klímáknak és hőszivattyúknak más okos eszközökkel való párosítása, okos otthon rendszerekbe történő integrációja. Ez a trend a jövőben várhatóan még tovább folytatódik.

A lakossági piacon már nem csupán a funkciók, hanem a termékek dizájnja is meghatározó szempont lesz, hiszen a beltéri egységek a lakás, a bútorok stílusához igazodva esztétikai szempontból is kiemelkedő színvonalúak.

Vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot vagy böngéssze online webáruházunkat!

Online webáruházunk : https://daikin.delklima.hu/product-category/lakossagi-mono-split-klima/

Kapcsolat : https://daikin.delklima.hu/kapcsolat/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük